Megállapítás: Lelki szemetesláda vagyok. Ezzel nincs semmi baj, hiszen szeretek másokon segíteni. Kiürítem a szemetüket. Egy a baj: a sajátomról mindig megfeledkezem. Az én ládám kezd tele lenni. Nem azért mert nincs kinek elmondani. Éppenséggel lenne, csak nem tudom kimondani. Szó szerint. Biztos valami genetikai mutálódás hogy az érzelmeim nem tudom elmondani. Nem mindet. Csak ami igazán számít. Pont, ami a leglényegesebb...
Úgyérzem kénytelen leszek saját magam pszichológusává válni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.