Nem megyek.
Anya nem engedett el. Meg mostmár én sem akarok menni. Úgy keltem fel, hogy már csak azért is elmegyek. Mert el akartam menni. Nekiálltam takarítani. Mosogattam, söprörtem, port töröltem, porszívóztam.. Aztán anya hazajött. Mondta hogy nem mehetek el, mert nem akar újra összeveszni apuval. [Ő nem engedett el, és ezért nem akar anya sem.]
Aztán elmondta, hogy a Mamám haldoklik. Agyvérzése volt még februárban, aztán a kórházba került. Azóta ott volt, pár napja került egy otthonban, ahol nagyon gyorsan kezett javulni az állapota. Eddig menni sem tudott, ott meg már 5-6 métert tudott menni egyedül is. De tegnap előtt újra visszavitték a kórházba hajnalban. Nagyon felment a vérnyomása. Tegnap voltunk nála, és szegény nagyon be volt nyugtatózva. Annyira, hogy nem lehetett érteni hogy mit mondd. Csak nézett azzal a kristálykék szemével.. Ma meg megtudtam, hogy haldoklik. Intenzív osztályra került, és lélegeztetik, meg csövek itt-ott. Csúnya látvány.
Nagyon szeretem. (L) De nem akarok így bemenni hozzá. Nem szeretnék így emlékezni rá. Inkább úgy, mint tavaly nyáron. Amikor anyáék elmentek Romániába kirándulni, aztán mi meg addig nála laktunk. Hogy örült amikor elkeztem neki kitakarítani az egész konyhát.. Meg már amúgy is nehezen ment, de a kedvünkért elment egy messzebb lévő boltba venni csirkét, hogy készítsen nekünk grillcsirkét. Sok mindenki szereti a Mamám. Szóval ezért tettem le a partyról.
Most így minden összejött. A mamám haldoklik, az egyik barátomat megfenyegették, a volt pasim megcsalt, és egy másik barátomat pedig nem engedik a szülei hogy ugyanabban a suliban tanuljon, ha nem megy át a pótvizsgán. Hm. Ez a story akár egy sorozatban is megállná a helyét. Csak ez sajnos a való világ, ahol nem minden végződik happy enddel.
És ilyenkor még a tesóm sincs itthon. Ezen a héten elment Komáromba. Pedig vele jókat tudok dumálni. Holnap szerencsére már jön haza. De.. olyan jó lenne ha lenne itt valaki. Nem mint testvér, nem mint barát.. hanem annál sokkal több. Átkarolna, és mondaná hogy nem lesz semmi baj. Olyan szívesen elhinném neki. De úgy látszik, nekem csak ez jut.
Senkiről nem mondtam rosszat, senkit nem bántottam.. és mégis ezt kapom az élettől. Hát köszönöm szépen. És már csak ezért is megmutatom az életnek, hogy engem nem lehet csak úgy padlóra teríteni..
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.